ELTE IK TDK Informatikai szekció
Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2012
Május 3-án 16 órától konferenciát tartottunk, melyen 10 dolgozatot
mutattak be hallgatóink.
Nagyon magas színvonalú konferencia volt, a zsűri javaslata szerint
végül mind a 10 dolgozat továbbjutott az országos konferenciára.
A következő konferencia, mellyel még jogot lehet szerezni a 2013 áprilisában
megrendezésre kerülő OTDK-n való indulásra, 2012 decemberében lesz!
Tudnivalók
Szekciónkban általában áprilisban és decemberben szoktunk konferenciákat
rendezni. Az ezeken a konferenciákon (I., II. vagy III.) díjazott dolgozatok
jogot szereznek a (páratlan években esedékes) Országos Tudományos Diákköri
Konferencián való nevezésre. A konferenciák pontos idejét és helyszínét kb.
egy hónappal előre rögzítjük. Dolgozattal pályázni március, illetve november
végéig kell, de már előtte is érdemes jelezni a résztvételi szándékot a
szervezőknél.
További információkért érdemes
Kozsik Tamást, a Kari Tudományos Diákköri
Tanács elnökét, vagy Tóth Melindát, az Informatika Tudományi Szekció elnökét
keresni.
A Kari Tudományos Diákköri Tanács tagjainak listája elérhető itt.
Eredményeink
Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon 2001. és 2011. között
elért eredményeink.
Pro Scientia Aranyérmesek:
Szatmáry Botond - 2001.
Torma Péter - 2001.
Szita István - 2003.
Takács Bálint - 2003.
Junior Pro Scientia Aranyérmes:
Laki Balázs - 2009.
Mestertanárok:
Lőrincz András - 2001.
Horváth Zoltán - 2009.
Kari konferenciák résztvevői
Hasznos linkek